Skandináv kerékpártúra, 148. nap. Ausztria, Guntersdorf.

Home » Skandináv kerékpártúra, 148. nap. Ausztria, Guntersdorf.

Loading

Skandináv kerékpártúra, 148. nap. Ausztria, Guntersdorf. 2011. október 3.

Október 3. hétfő, az út 148. napja

Nagyon sötét éjszaka volt. Sikerült az avar alatt kifognom úgy a gerincem vonalában egy ágat, hogy az egy párszor, fordulás közben bizony felébresztett. Aztán még olvasás közben hallottam, hogy látogatóm van, körbejárja a sátrat, a nagy reflektorommal hirtelen kivilágítottam, bizony a róka koma igencsak meglepődött. Nagyon nem zavartatta magát, a fény szerintem teljesen elvakította, azt sem tudta hol van, ahogy eloltottam, akkor oldalgott el. Később, az éjszaka folyamán még vagy ő, vagy a haverjai párszor visszatértek, de csak szöszmötöltek, szimatoltak, nem bántottak semmit.

DSCF3760

Reggel megint leheletes hideg volt, és megint megfázottnak éreztem magam, remélem ez majd megint csak vaklárma lesz, lázam nincs. Pakolás, és nekifeszültem az előttem álló emelkedőknek. Amit még sok követett, nagyon fárasztóak, ekkor még nem is mertem remélni, hogy ma meglátom Ausztriát. Igazából meglepődtem, mikor egyszer csak 756 m-t mutatott a GPS. Nem számítottam ilyen magasságra! De mint mindennek, egyszer ennek is vége lett, és elkezdett lejteni.

DSCF3761
DSCF3762
DSCF3763

Az ereszkedők pedig szintén nagyon durvák voltak, egyszer új sebességi rekordot is döntöttem, a tegnapi esztelen száguldásról szóló elítélő véleményem után le sem merem írni mennyivel mentem! (Mindenesetre hatossal kezdődik. {és négyes a vége}) Szégyellem, na, de talán annyi mentségem van, hogy már mindkét fékem annyira a végét járja, hogy csak ennyi tellett tőlük. Mikor meg már észrevettem, hogy mennyire, és mennyivel megyek, nem szállhattam le, az még rosszabb lett volna.

DSCF3764

A mai „célváros” Znojmo volt, tudtam, ha azt elérem, meglesz az a 11 km is, ami a határig kell. Hát fél kettőkor megvolt, egy kis bevásárlás, egy órácska séta a belvárosban, majd a pihenő után tovább. Amúgy nagyon szép, és hangulatos a völgyben fekvő város, szép, régi polgári házakkal, aranyos kis főtérrel, elegáns üzletekkel. Ahogy kifelé haladtam, a határ felé, egy csapásra megszaporodtak a szex, mint üzletág köré épült létesítmények. Rengeteg night-club fedőnevű 24 órás intézmény, frissített táblákon kiírva, hogy adott pillanatban éppen hány leányzó szabad. Ezerféle néven futottak, különösen megható volt számomra, hogy volt köztük egy, amit valószínű az utamról neveztek el, mert Phoenix volt a neve.

DSCF3765
DSCF3766

A határig aztán az út széle is tele volt szolgáltató hölgyekkel, talán a minőségük lepett meg igazán, mert egytől-egyig olyan randák voltak, hogy szerintem a kutya is sírva fogadta volna el a kezükből a legfinomabb kolbászt is. Bár, lehet, hogy ők fizetnek…

És négy órakor megérkeztem az út 12. és egyben utolsó országába, Ausztriába. A határra települve még hatalmas freeshopok, Casinók, sőt, egy Asia Center nevű Cserepes sor klónt is telepítettek ide. A határon kicsit meglepődtem, mert bár nagyon pici átkelő, de három rendőr nyírta, vagyis büntette keményen a kilépő (!?) külföldi kamionosokat. Vagy itt hajtották be, amit az országban elkövettek, vagy az itteni rendőrök vaskezűek. Nem akarom megtudni!

DSCF3767
DSCF3772
DSCF3769
DSCF3771
DSCF3775
DSCF3774

Elég hepehupás 303/E59-es úton bejöttem még vagy 10 km-t, ma 82 lett, és eljutottam Guntersdorf nevű kis településig. Itt a falu szélén egy kis ligetben letáboroztam, magvacsoráztam, még elmentem, sétáltam egyet, most hét óra, sötét van, olvasok, egy filmecske, majd reggel tovább. A megfázást sajnos még mindig érzem!

DSCF3776
DSCF3778
DSCF3781

148. éjszaka, Guntersdorf, Ausztria. 48°39’03.68” 16°03’13.30”

148.