Skandináv kerékpártúra, 126. nap. Svédország, Linghem. 2011. szeptember 11.
Szeptember 11. vasárnap 126. nap. 911. Rossz emlékű nap!
A parizert nem igazán tudtam használni, mert azonnal leázott a horogról, de a finom svéd kenyeret igen, és ez be is jött a halaknak. Ebből következik, hogy horgásztam még az este. Rengeteg kis hal volt a vízben, így egy jó félórát eljátszadoztam. Mikor az első piros szárnyú keszeget kihúztam, rögtön a sülthal vacsora lehetősége ugrott be, és gyorsan körbenéztem, hogy készültek-e, építettek-e nekem tűzrakó helyet ezen a jól felszerelt pihenőn. Hát nem! Sőt, még száraz fát sem találtam, ahhoz túl gondozott volt az egész hely. Ha lett volna a tizenegynéhány koronáért kapható alutálcás, faszenes grillkészletem, akkora vacsora kerekedett volna, hogy na! Így azonban maradt a sport, a szórakozás, és megmaradt 17 hal élete. Ennyit emeltem ki egy bő félóra alatt, és dobtam is vissza azonnal. Mindenesetre buli volt! Persze annyira belefeledkeztem, hogy végül a parizeres vacsora már sötétben zajlott, de legalább asztalnál.
Reggel már oda volt a tegnapi ajándék idő, borongós napra ébredtem. Elkezdtem pakolászni a sátorban, mikor egy nagy csobbanásra figyeltem fel. Azt hittem valami nagy cápa ugrott, kinéztem, hát három vadkacsa (vagy réce, csoda tudja) ért vizet közvetlen a sátor mögött. Én pakoltam tovább, de hallom, hogy valami szöszmötöl a sátor mellett, hát a három madár már kint volt a parton, ott sétálgattak közvetlen mellettem. Neki kezdtem a reggelinek az asztalnál, na, azt meg hatványozott figyelemmel követték. Félkörben odaálltak egy méterre tőlem és szabályosan kinézték a számból a falatot. Odadobtam neki egy falat kenyeret, fél másodperc alatt eltűnt. Persze, a vége az lett, hogy pár perc múlva már ott guggoltam közöttük, és a kezemből ettek. Haverok lettünk. Aztán mikor jóllaktak, egyik lábukat behúzták, a csőrüket a szárnyuk alá dugták, és féllábon sziesztáztak. Így voltak mikor elindultam is.
Előtte még a forró vizes mellékhelyiségben persze egy reggeli tisztálkodás, és a reggel hűvösebb volt, mint este, de így is fullasztó volt a benti 40 fok. Kilenc után el sikerült indulnom, Norrköpingig 45 km állt előttem. Az út a tegnapi folytatása volt, mind fizikailag, mind minőségben. Most is volt elég sok tolós szakasz is, de azért haladtam. A város határában aztán beteljesedett, elkezdett szakadni az eső. Gyorsan behúzódtam egy építkezésre, beöltöztem az esőruhába. Ez egy kicsit mókásan sikerült. Vasárnap, az építkezésen senki, az útról nem látnak be, egy bicikliút vezet csak a konténerek mellett, de kint van a város szélén, és szakad az eső. Én szépen nekivetkőztem, ott álltam két konténer közti fedett részen bukósisakban, fényvisszaverő mellényben, és egy szál alsónadrágban. Aztán felnéztem, és a bicikliúton, tőlem 5 méterre, a szakadó esőben ott állt egy idős, megrökönyödött pár, kezükben a gyaloglóbotjukkal, és olyan meglepődve meredtek rám, hogy a bot is félállásban megállt a kezükben. Én udvariasan, és széles mosollyal üdvözöltem őket a náluk szokásos pattogós „Hejhej”-el, amitől kiszakadtak az elvarázsolt hangulatból, és fenségesen tovább botoztak. Bár, vissza nem köszöntek!
Onnan már egy jó bicikliút vezetett a városba, aminek a határában egy hatalmas bevásárló központ várt. Innivalóért ugrottam be, de egy gyors ebéd is lett belőle, a hotdogot 5 kr-ért mérték egy gyorsbüfében, rögtön leküldtem kettőt. Vacsorára pedig vettem majonézes krumpli salátát, egy kg. 12 kr. volt. Mikor kimentem, épp nem esett, de aztán tíz percenként eleredt. Az út nem vitt be a központba, kicsit a város szélén haladt el, de nem is nagyon akartam megállni. Az látszott, hogy elég nagy kiterjedésű település, van villamos közlekedés is, de mondjuk szakadó esőben nem ideális a városnézés.
A túlsó végén a GPS szerint haladva az E4-re kellett felhajtanom egy rövid másfél km.-es szakaszra, de a felhajtón kint volt a biciklit tiltó tábla. Na, mire én megtaláltam a módját, hogy miként és merre hidaljam át azt a másfél kilométert….. De megtaláltam. A legaranyosabb az volt, mikor már a célnál voltam, 215-ös útnál, leintett egy tanácstalan svéd autós, és tőlem akart felvilágosítást kérni, kezében a telefonja GPS-ével. Udvariasan közöltem, hogy magyar vagyok!
Tehát 215, majd 210, kerülgettem az autópályát, ahol mindenütt látszott az E4 végállomásának a neve kiírva, Helsinborg! Direkt engem cukkoltak, én is oda tartok, csak kicsi kerülővel, és ami pályán nekik kb. 4 óra, az nekem jó 7 nap lesz. No de, türelem!
Túl voltam a mai hatvanon, kezdtem fáradni, és nézelődni. Végül egy Linghem nevű kis falucskában, az út mellett, egy ipartelep kerítésénél találtam egy megfelelő helyet, másutt ugyanis mindenütt termőföldek, legelők vannak, amik mind rendesen be is vannak kerítve. Azért nem úgy van ám, mint északon volt, itt már az emberek barátságossága feszességbe fordult. Ahogy letáboroztam, ismétlem keményen a kerítésen kívül, pár perc múlva jött egy autó Linköping felöl, itt megfordult és megállt, egy férfi kiszállt belőle, és közölte, hogy ez a füves rész is magánterület. Én persze rettentően csodálkoztam és sajnálkoztam, és mondtam, hogy az első dolgom lesz reggel, hogy továbbmenjek. Kicsit panaszkodtam az esőre, a fáradtságra, és felvilágosítást kértem a legközelebbi kemping hollétéről. Akkor közölte, hogy maradjak, csak azért szólt, hogy tudjam, hogy ez is magánterület. Majd beszállt, és visszament amerről jött. Na, most hogy ki volt ő, nem tudom, de hogy vette a fáradságot, és ezért valahonnan ide kocsikázott, az kicsit jellemző. És főleg, honnan tudta meg olyan gyorsan, hogy én itt vagyok?
Na, de ettől még jót alszok, a krumpli saláta finom volt, olvasok egy jót, majd holnap folytatom tovább az utat. Jó éjt!
126. éjszaka Linghem, Svédország. 58°26’14.14” 15°47’40.42”
