Skandináv kerékpártúra, 123.nap. Svédország, Stockholm.

Home » Skandináv kerékpártúra, 123.nap. Svédország, Stockholm.

Loading

Skandináv kerékpártúra, 123.nap. Svédország, Stockholm. 2011. szeptember 8.

Szeptember 8. csütörtök, 123. nap

Természetesen, mint az utóbbi napokban megszoktam, egész éjjel esett. Reggel már hét órakor fent voltam, hallgattam a kopogást, és néztem a sátor plafonját. Menni vagy nem menni – ez volt a kérdés. Természetesen a városnézésre. De optimista alkat vagyok, becsempésztem a sátorba az esőszerelésem, és beöltözve elkezdtem készülődni. Minden ugyanúgy zajlott, mint szokott, csak esőben.

Tegnap szépen kinéztem magamnak, hogy hol vezet a vágány a főváros felé, tudtam, hogy valahol kell lenni egy megállóhelynek is, csak nem tudtam hol. Elindultam hát csak úgy, torony, illetve itt stílszerűbb a vágány iránt, és dupla szerencsém is lett. Egyfelől tíz perc alatt felszállóhelyet fogtam, másrészt elállt az eső. Egy duplaszerelvényes helyiérdekűvel, ami Bäistából indul, kb. negyed óra alatt bent voltam Stockholmban.

Skandi 499

A központi pályaudvar ontja és fogadja a vonatokat, megnéztem a menetrend fényújságját, átlag két percenként indul egy vonat. Nosztalgiával fedeztem fel, hogy délután négy körül közvetlen szerelvény indul Narvikba. Na azért nem estem kísértésbe. A pályaudvart amúgy bővítik, vagy modernizálják, belül a forgalom fenntartásával, de eléggé szét van szedve. Ugyanúgy az állomás előtti tér is le van zárva, ott is építkezés folyik.

Skandi 501

Ahogy kiléptem, bal kéz felé egy magas épület tetején ismerős, és kísérteties felirat, WTC, vagyis a Világkereskedelmi Központ. Igaz hogy ez más, de így szeptember 11-hez közeledve rögtön a New York-i képek ugrottak be. És ahogy ráemeltem a fényképezőgépet, hihetetlen, de egy repülőgép úszott be a képbe, az épület derekánál, mintha épp bele akarna szállni. Tudom, hogy erőltetett, és kicsit belemagyarázott az élmény, de így történt, természetesen véletlen, és természetesen a kétmotoros kis helyi gép épp leszállni készült.

Skandi 502

A pályaudvarral szemben a Klara templom tornya hívogatott, sok más kíváncsiskodóval együtt én is megnéztem, sőt, fényképezni is lehetett. Aztán csak úgy jártam a belvárost. Nagy, széles utcák, elegáns üzletek, és rohanó élet. Más az atmoszféra, mint a vidéki kisvárosokban.  Elszoktam már tőle. Nem tudom a svéd szociális ellátás milyen színvonalú, de szemmel láthatóan több a szegény ember, mint Oslóban volt, feltűnően sok a koldus, igen sok nem is hajléktalannak kinéző férfit láttam, amint a szemeteseket túrják fel üres üvegekért, italos dobozokért, amit aztán hatalmas szatyrokban visznek visszaváltani a bolti automatákhoz.

Skandi 503
Skandi 504
Skandi 505

Felsétáltam a Sveavägenen, igazság szerint egy boltot is kerestem a nézelődés mellett, mert a reggelim nagyon szerény volt, és már éhes is, na meg szomjas is voltam. Elég nagy területet becserkésztem, de nem sikerült szupermarketre bukkannom. Viszont az Adolf Fredriks templom sarkán egy cégtábla felirata tolakodott a tudatalattimba: Gyros! Na, most az igazsághoz hozzátartozik, hogy én mióta úton vagyok, gyakorlatilag nem is ettem, illetve ETTEM, hanem tápanyagot, meghajtó üzemanyagot vittem be a testembe. Aki ismer, az tudja, hogy elég ínyenc vagyok, szeretek enni. Hát most győzött ez az énem a spórolós másik ellen, bementem, a fényképes étlapról kinéztem a legtartalmasabb, és legnagyobb tálat, (ami természetesen a legdrágább is volt,) és kikértem. Egyszer élünk! Hát nem részletezem, de elmondhatatlanul jót ettem!

Skandi 507
Skandi 508
Skandi 512

Aztán a sors keze, hogy amint kiléptem jól lakottan, a következő sarkon ott volt egy Coop. Mindegy, megjegyeztem, hazafelé amúgy is be akartam vásárolni. Egy nagy kék épület a közelben, ez a Koncert-terem, előtte színes zöldség-piac. Szó szerint kell a színest érteni, a legnagyobb kínálat egy rikítóan sárga gombafajtából volt, ez virított minden standon a fő helyen. Ilyen esős időben mondjuk nem is csodálom, bár valószínűbb hogy ez termesztett gomba volt, mivel az erdőkben sehol sem láttam ilyet. Valami laskagomba-félének néztem.

Skandi 509

És hogy a hasamtól ne tudjak elszakadni, nem sokkal odébb egy másik nagy tér, itt található a Kultúrpalota, a tér közepén egy nagy süllyesztett részen fiatalok bandáztak, zenéltek. Viszont ami csábítóbb volt, az a felső utcaszinten zajlott. Nem tudom milyen apropóból volt a kirakodás, vagy, hogy ezt máskor is megtartják-e, de egy színpompás, nevezzük úgy, Világ-konyhája rendezvényt találtam a téren. Nemzetek kínálták kulináris jellegzetességeiket egy-egy sátorban. Egy részük kóstoló jelleggel, ami után, ha bejött az íz, lehetett vásárolni, másutt pedig ott fogyasztandó specialitásokat kínáltak. Volt ott az angoloktól ezer fajta dzsem, a franciák sajtjaikkal, egy másik pavilonban pedig a crepies-sel, palacsintájukkal büszkélkedtek. A hollandok sajtok százával, az olaszok Pármai sonkájukkal, és szalámiikkal, a lengyelek piroggal, a thaiföldiek pedig keleti ízeikkel igyekeztek kísértésbe hozni a nézelődőket. Általában sikerrel. Azt szomorúan láttam, hogy az amúgy méltán híres magyar konyha innen is hiányzott, pedig országimázst talán a legkönnyebb az emberek hasán keresztül terjeszteni.

Skandi 519
Skandi 517

Innen butikokkal, ajándékboltokkal szegélyezett sétáló utca vezetett a Királyi Palota irányába. A legtöbb turista természetesen itt nyüzsgött. A Gustav Adolfs tér baloldalán az Operaház épülete mellett vezetett az út a Riksplan szigetére. Itt van a Riksdags-huset, a svéd parlament épülete. A híd túloldalán pedig a Slottet, a mindenkori király székhelye, valamint az Óváros terpeszkedik.

Skandi 510
Skandi 511
Skandi 513
Skandi 514
Skandi 515
Skandi 516
Skandi 520
Skandi 521
Skandi 522

A Palota kapuit természetesen feszes mozdulatlanságba merevedett őr vigyázza, akit még az állandó fényképezés sem mozdít ki rezzenetlen nyugalmából. Pedig a turistacsoportok hölgytagjai szívesen húzódnak egészen közel hozzájuk egy-egy jó beállítás kedvéért. A belső udvarban épp őrségváltás zajlott, ami érdekesség volt, hogy a jól begyakorolt, látványos ceremóniát a testőrség egy hölgy-tisztje vezényelte le, meglehetősen hangos határozottsággal. Amikor az egész elkezdődött, akkor szállt ki autóbuszából vagy 100 kicsi japán turista a kétszáz fényképezőgépével, és olyan eszeveszett rohammal közelítették meg a szertartást, hogy le ne maradjanak egy pillanatáról sem, hogy még a vezető tiszt is egy pillanatra zavarba esett a látványtól.

Skandi 531
Skandi 529
Skandi 528
Skandi 522
Skandi 524
Skandi 530
Skandi 535
Skandi 536

A palotába is bementem, láttam a jelenlegi uralkodó, XVI. Károly Gusztáv trónját, (messziről) és megcsodálhattam a Királyi kápolnát. Az épületegyüttes egy apró dombon terül el, ahonnan remek kilátás nyílt az öböl túloldalán levő kikötőre. Az Óváros zegzugos, szűk kis utcácskáit hangulatos régi épületek szegélyezik, földszintjükön éttermek, kávézók, az utcán teraszok. Aztán át a Södermalm szigetre, (a város amúgy 14 szigetre épült, amit 53 híd köt össze) itt talán a legérdekesebb látnivaló a Maria-Magdolna templom volt, áttört csipkére emlékeztető tornyával.

Skandi 538
Skandi 539
Skandi 540

A Centralbron, a központi hídon sétáltam vissza, amin percenként húztak el közvetlen a gyalogosok mellett a vonatok, mivel ez a pályaudvar kijáróhídja is az egyik irányba. A Riddar-fjord túloldalán a Városháza vöröstéglás épülete magasodott, és ismét visszatértem kiindulási helyemre. Jó nagyot csavarogtam, kezdtem fáradni. Még hátra volt egy séta a szupermarketbe, egy bevásárlás holnapra, majd vonatra szálltam, és visszanavigáltam egy egész napra magára hagyott kis sátramhoz. Szerencsére úgy volt, ahogy hagytam, nem raktak be semmit, igaz nem is vittek el.

Skandi 550
Skandi 526
Skandi 544
Skandi 545
Skandi 547
Skandi 549
Skandi 553
Skandi 554
Skandi 555
Skandi 557
Skandi 558

Már majdnem sötétben vacsoráztam, észrevehetően rövidülnek a napok. A napelemnek, és így az akkumulátornak nem tesz jót az állandó borult idő, mostanában örülök, ha a naplót fel tudom írni, filmnézésre már nem is gondolhatok. Így van ez ma is, olvasok még egy kicsit, és alvás. Mint minden este jó időben reménykedem holnapra, és reggel visszafordulok délnyugatnak, irány Dánia.

Skandi 560

123. éjszaka, Stockholm elővárosában. 59°27’45.01” 18°00’01.99”

122-123.