Peru 2019. Csavargásaim az inkák földjén. 17. nap, Tambopata.

 237 ember olvasta mar el ezt az írást

Peru 2019. Csavargásaim az inkák földjén. 17. nap, Tambopata. Március 28. csütörtök.

Az előző részben megkezdtem a dzsungel-túrát.

17. nap, március 28. csütörtök.

Fáradt voltam, ideális volt a környezet, mégis hat órakor már kipattant a szemem. A lámpaoltás után tényleg csak a csillagok világítottak, egyéb környezeti fény nem volt. Most még csodálatosabb volt a déli csillagkép. A faházakon nincs ablaküveg, csak szúnyogháló. Mégis borzalmas meleg tud lenni, valószínű azért is ébredtem korán. A rovarok is megjelentek, ezért magamra húztam, illetve az ágyhoz rögzítettem a fejem fölött függő szúnyoghálót, a tüllből készült baldachint.

8

Kicsit még hevertem reggel, mindenütt csönd volt. Fél nyolckor volt reggeli, első voltam. Érdekes, és hasznos, hogy az ebédlőbe csak cipő nélkül lehet belépni, tehát vagy mezítláb, vagy zokniban. Tisztaság is van! A reggeli gyümölcslé, tojásrántotta, vaj és dzsem volt. Szerencsére volt kávé is, bár, nem olyan, mint amit én főzök, de a célnak megfelel… 11-kor volt találkám Robinnal, addig kerültem egyedül egyet az egyik innen induló csapáson, hátha több szerencsém lesz az állatokhoz egyedül, és világosban. Nem volt.

12
13

Jött Robin, és egy botanikai sétára indultunk. Összességében végig kóstoltatott velem 6-8 féle gyümölcsöt. Volt, amit még nem is láttam, de pl. a karambolát ismertem. Felbontott egy rücskös sárgadinnye szerű termést, amiben belül fehér zselés anyagban magok voltak. Persze most is Ő evett előre, mint mindig. Egy kicsit fanyar, érdekes íze volt, kérdezte, kitalálom-e mi ez. Természetesen nem tudtam, kiderült, kakaó volt. Még éretlenül, ők egyszerűen csokoládéfának hívják.

2
3
4
5
6
9
10
OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Érdekes séta volt ez is, sok új dologgal ismerkedtem meg. A vége felé megállt egy pálmacserje mellett, tépett egy hosszú, vékony levelet, a levéltörzs mellett leválasztotta mindkét oldalát a levélnek, és a törzsre elkezdte visszahajtogatni, majdnem fonni. Kezembe adta, hogy próbáljam meg, de reménytelenül bonyolult volt. A végén egy hosszú, fűrészfogas csík lett, a két végét pálmaindával összefogta, így egy karika, egy korona lett. A fejemre rakta, és megkoronázott. Később még ugyanilyen technikával egy mozgatható szöcskét hajtogatott-font. Mindkettő jön velem haza, ha kibírják a hátralevő törődést.

14
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
1

Ebéd előtt jó félórával értünk vissza. Minden utamon van egy olyan nap, amikor szinte minden rosszul sül el. Ma, ilyen volt. Kezdődött, hogy induláskor a félliteres vizes flakonomnak nem jól csavartam vissza a tetejét, úgy raktam a hátizsákba. Mikor találkoztunk, Robin szólt, hogy valami folyik a hátizsákból. Beledűlt jó 3 deci víz. A fényképezőgépre. Természetesen meg sem mukkant, folyt belőle a víz. Kiszárítgattam, kiraktam a napra, ebéd után elindult éppen, de az elektronikája teljesen összekutyulódott, szinte semmit nem csinál jól, úgyhogy gyakorlatilag lehetetlen vele fényképezni. Most még kint napozik.

Bejöttem, valamit kerestem a hátizsákban, behúztam a cipzárt, a kezemben maradt a húzóka. Szerencsére egy jó tanácsra hoztam két féle méretű gyorskötözőt, már másodszor segített ki, a cipzár jó. Megebédeltünk, mostanra már 18-an ülünk az asztaloknál. A menü elég érdekes volt. Leves nem volt, helyette a leveszöldséget kaptuk egy tányéron, répa, manióka, krumpli, karfiol, brokkoli, zöldbab, és még valami megfőzve. A leve szerintem vacsora lesz. A második, az csirkemell volt, a rostcsíkjaira széttépve. Ez bele volt keverve valami barna, pikáns ízű szószba, alatta három karika valamilyen ismeretlen gyümölcs, és természetesen rizs, olajbogyóval. Utána egy karika görögdinnye. Hozzá facsart gyümölcslé. A németek vitatkoztak, hogy narancs, vagy ananász. Megkérdezték, hát kókusz volt.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
17
OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Megkávéztam, szuggeráltam a fényképezőt, de hol működött, hol nem. Fél háromkor találkoztunk, mindenki ment át a Majom-szigetre, majomnézésre, etetésre. A csónakban fényképezni akartam, nem jó, mindent másként csinál. Nem baj, nálam volt a vésztartalék, a kis akciókamera. Elővettem, teljesen le van merülve, valószínű bekapcsolva maradt. A telefonom meg itthon. Úgyhogy, a majmokról egy két kiügyeskedett rossz kép lesz csak. Szóval, ez ilyen nap, és még nincs vége!!

19
20
21

Majom-sziget. Ez, a szállóval szemben fekszik, itt két ágra szakad a Rio de Madre Dios. Állítólag, a szigeten él egy kapucinusmajom populáció, kb. 50 majom. A szigetet a tegnapinál is sűrűbb dzsungel borítja, és az egyetlen keskeny csapás tízszer sárosabb, mocsarasabb, mint tegnap volt. És a csoportok özönlenek. Szeretem a turizmust, ezért is művelem, de épp az ilyenek miatt kedvelem jobban az egyéni utat, és a kevésbé felkapott helyeket. Mert ez már a turizmus megcsúfolása. Mi tizenöten becsúszkáltunk egy kis tisztásra, vagy egy km. latyakban, sárban, szúnyog és légyerdőben. A vezető induláskor megmutatta, hogy fog fütyülni, amire rohannak a majmok, mert tudják, hogy banánt kapnak. Mi is kaptunk eligazítást, hogy etessünk, mit ne csináljunk. Szóval tisztás, banán, fütty, csak épp majom nincs.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A két vezető elment keresni. Fél óra után szaladnak, találtak egyet. Odamentünk, ott volt a fán Thomas. Állítólag mindet ismerik, mindnek neve van. Két lány adott neki egy-egy banánt, elvette, csattogtak a fényképezőgépek. Robin kezembe adott egy banánt, hogy én is nyújtsam neki. Azért még nagykegyesen lejött, elvette, visszament feljebb megenni, aztán jóllakott. Nem jött le egy istenért sem, fentről vigyorgott ránk. Mi pedig elindultunk a vissza egy kilométeres sárdagasztásra, útközben három csoporttal találkoztunk, majd nyakig sárosan hazahajóztunk.

24
25

Szóval, ez nem… Jó dolog természetes környezetében látni egy állatot, csak kérdés, meddig nevezhető így természetesnek a környezet. Ma amúgy is felhőtlen, fülledt, izzasztó kánikula van, 35-36 fok, és holnapra is ezt ígérik. Ez a páratartalommal együtt az igazi dzsungel-feeling. Rendkívüli élmény, egyszer mindenképp látnom kellett, hogy fogalmat alkothassak, hogy átéljem, hogy érezzem a dzsungelt, az esőerdőt, de nem laknék ilyen helyen.

Visszahajóztunk, kaptunk egy kis pihenőt, majd 6.10-kor találkozó megint a kikötőben. Most, aligátor lesre megyünk a folyóhoz. Kicsit előítéletes voltam ezzel is, de gyerünk! A fényképezőket nem is vittem, csak a telefont. Egy csodaszép naplementét sikerült vele elkapni, aztán vártuk a teljes sötétet. Jött az egész délutáni csapat.

7

Azzal kezdem, hogy végül is jól, sőt érdekesen, izgalmasan alakult minden. Lassan haladtunk folyásiránnyal szembe, és a vezetőnk a csónak órában egyensúlyozva egy erős lámpával világította meg a partot, kerestük az aligátort. Előtte viszont az áldozata jött. A magas partfal tetején egy kapibara, vagyis vízidisznó családot fedeztünk fel. Ez leginkább valóban egy disznóhoz? (melyik sértődik meg?) hasonló, bár állítólag a patkánynak is rokona, szóval egy barna bundájú, kedves pofájú állatka. A reflektor a szemében, szerintem semmit nem látott. Vagy csak nyugodt volt, mert odacsorogtunk öt méterre hozzá, de meg sem moccant, csak nézett bután. Aztán előjött a mama is, hozta a picinyét, együtt volt a család. Amúgy, szegények az alligátorok kedvenc csemegéi.

26

Mentünk tovább felfelé, és kb. egy km után megint a fékbe taposott a hajós, egy aligátor nézelődött a parton. Lassan odaférkőztünk elég közel hozzá, de akkor megfordult, és az aljnövényzetbe húzódott. A csónak orrát a parthoz nyomták, és Robin kiugrott, hogy megpróbálja vissza, fényképezőgépek elé terelni. Rendkívül sikeres volt! Bekerítette, hátulról támadta, szegény aligátor kiugrott a part felé, és a partról egyenesen a csónakunkba ugrott bele.

Na, lett nagy sivalkodás, a lányok ugráltak fel a padra, mint mikor egeret látnak, szegény jószág meg pánikban rohant a hajó rácsán hátra. Szerencsére senki nem vetette magát a vízbe, Robin visszaszaladt, és elkapta a renitens, kb. egy méteres potyautast. Nyakon ragadta, és előre hozva, ölében a fehér aligátorral leült. Na, akkor már lenyugodtak a kedélyek, lehetett fényképezni, simogatni. Pár percig ő volt a sztár, aztán partra raktuk, megnyugodva elszaladt. A vezető szerint, ilyen még nem volt, hogy a csónakba meneküljön egy aligátor.

Hazafelé vettük az irányt, közeledett a vacsora. Annyi időnk még volt, megálltunk a mélysötét folyó közepén, leállt a motor, a fények kihunytak, mi csendben maradtunk, csak néztük a szikrázó déli eget, először láttam a Dél-keresztjét, és hallgattuk a dzsungelt. Elvarázsolt öt perc volt. Aztán, hazajöttünk.

A vacsora fél nyolckor, sütőtök leves sajttal, marhahús, most pörkölt szerűen, és szerencsére apróra vágva, tésztával és főtt banánnal. Azt, szinte mindenhez esznek. Utána csokoládé puding. Kávéztam még, majd szobámba jöttem. Ma is találkoztam a házi békámmal, ma le is filmeztem. Sűrű nap volt, a hőség sokat kivesz az emberből, kellően fáradt vagyok. Remélem jót alszom, holnap még kalandok, innen ki kell költöznöm, este már Puerto Maldonado, Wasai Hotel.