Bemutatkozás, Leslie Grand.

Home » Bemutatkozás, Leslie Grand.

Loading

Üdvözöllek. A nevem Leslie Grand. Thaiföldi Les néven írok nektek történeteket, érdekességeket, programajánlókat ebből a csodálatos országból, amelyben élek. 

Bangkok

   Hogyan kerültem ide? Véletlenül. Persze, tudom én is, véletlenek nincsenek. Nos, egy utazási irodánál dolgozó barátom partnert keresett üzleti útra, mely programban szerepeltek a kedvezményes árú repülőjegyek 2 főre és az irodájuk által fizetett hotelek árai. Az úti cél pedig Thaiföld, a Mosoly Országa. Lecsaptam rá! 

  2005-ben jöttem ide először és annyira megtetszett az ország kultúrája, az emberek kedvessége, a gasztronómia, hosszan sorolhatnám, hogy a következő évben szinte “honvágyam” volt. Vissza is tértem és ez így történt a következő néhány évben is. Volt olyan év, hogy többször is visszajöttem, mígnem ez a trend 2009-ben megváltozott. Ugyanis az adott évtől kezdődően már az óhazába látogattam vissza évente. Szóval, itt ragadtam. 

          Valamit el kell árulnom Neked, kedves Olvasó. Lokálpatrióta vagyok. Sorsom ugyanis Pattaya városába vetett, amelybe fülig szerelmes lettem. Miért? Írok egy példát. 

Pattaya

Ha kenyeret, tejet, vagy valami hasonló élelmiszert akarunk vásárolni, ami éppen kifogyott, akkor “elugrunk” a legközelebbi boltba, közértbe és megvesszük. Viszont, ha nagybevásárlást akarunk, akkor egy nagy áruházba megyünk, ahol mindent meg tudunk venni, ami a háztartásunkba szükséges. Nekem ez Pattaya. Itt minden van, amire egy itt lakónak szüksége lehet. Aranysárga színű tengerpart, ha valaki a fehér színűre vágyik, csak áthajózik egy közeli szigetre és megkapja. 

Buddha

Múzeumok, Buddha szentélyek, plázák, mozik, kifőzdék, olcsóbb-drágább éttermek, hotelek, apartmanok, szórakozási lehetőségek, gyermek játszóházak, felsorolhatatlan tárháza fiatalnak, idősebbnek, gyerekeknek, egyedül, társsal, családdal ide utazóknak. 

   Sok helyen megfordultam az országban, több régiójában is. Kedvenc városaim közé tartozik még Bangkok, a mindig nyüzsgő főváros és a történelmi csodákkal teletűzdelt Ayutthaya. 

Ayutthaya

Sok-sok kellemes és persze kevésbé kellemes kalandon mentem keresztül a több mint egy évtized alatt, de, amit szeretnék bemutatni valójában az, hogy bemutassam e csodás dél-kelet ázsiai ország életét, szokásait, kultúráját, látnivalóit egy itt élő “farang”szemén át. Tehát a sztori thaiföldi lesz, Thaiföldi Les-től. Leslie Grand.