Bemutatkozik: Világcsavargó

Helyszín: Szeged, egy bizonyos Kati nevű úszó-házra fabrikált kocsma

Időpont: 2007 nyar… valamikor hajnalban, és már nem szomjasan…

…tudom-tudom….ez miért érdekes egy utazási oldalon?….. Nos azért, mert minden akkor kezdődött……

Ekkor történt, hogy azt találtuk ki egy vidám, cimborámmal a Gabival, akiről később még lesz szó, több részben is, hogy legfőbb ideje, hogy kipróbáljuk magunkat a híres Külföld nevű országban, amiről akkor már oly sok érdekes kalandot és történetet hallottunk…

Természetesen nem volt konkrét terv, vagy elképzelés, hogy Anglia, Görögország, Finnország vagy Kanada, hiszen semmilyen nyelven nem beszéltünk, és különösebben nem is értettünk semmihez…… így nagyjából bárhova azonos esélyekkel indulhattunk…… nem voltak megkötöttségek… 😀

Tehát ennyi volt a terv…… igen… nem túl részletes, és megalapozott, de pont elég stabil ahhoz, hogy rá pár napra elinduljunk a KALANDba….

Ez úgy kezdődött, hogy az említett cimborám (Gabi) kitalálta, hogy egy régi szomszédja Írországban lakik, akivel felvette a kapcsolatot, aki viszont megígérte, hogy semmiben nem tud segíteni, így sem szállást, sem munkát, sem pénzt nem tud adni….. De nekünk ennyi biztatás épp elég volt….. Tehát INDULÁS

Így hát elindultunk ketten Szegedről…. Az utazás nem volt magányos, mert kiderült, hogy Cegléden csatlakozik hozzánk még egy legény……. Ő felkészült volt, mert Ő legalább beszélt németül, és hozott egy németországig kinyomtatott útvonaltervet..

Tehát így keltünk útra, egy kis rántotthúsos szendvics, pár fasirt és pár doboz energiaitallal, egy autóval és minimális készpénz társaságában az örökzöld Smaragd-szigetre, vagy az Ir Szigetre, vagy Guinness országaba, vagy a koboldok otthonaba….. kinek hogy tetszik……

Szeged, péntek hajnali 5 órai indulas autoval, GPS, es nyelvtudás nélkül, viszont volt egy Németországig kinyomtatott térképünk…..(ott fogyott ki a nyomtatóból a tinta 😀 ) …. aztán hip-hopp szombat este 6 ra mar Dublinban is voltunk….

….és hogy mennyire voltam felkészült Írországból?

Szerintem jól tükrözi az a tény, hogy frankón meglepett, amikor Angliában ismét kompra kellett szállni…… Én valahogy úgy gondoltam, hogy Írország valahol az Angol sziget északi részén van….. na mindegy…. 🙂

Az akkori nyelvtudásom elég hmmmmm… talán érdekesnek mondható volt…. mondjuk csak két dolog okozott problémát a nyelvvel….

1. a szavak, és azok jelentése

2: a nem ismert szavak nyelvtani rendszere…..

na óóóóóóó… alapszavakat azért ismertem, pl: tea, taxi, yes, no, metro…… csak a jelentésüket nem ismertem… kivétel, a metro, mert annak a jelentését tudtam, csak az meg nincs Írországban, így az úgymond felesleges szó volt….. 😉

Eleinte mondjuk volt egy kis nélkülözés, mert 2 hétig csak csokit ettünk, mert nem volt pénzünk kajára, viszont szerencsére egy csokigyárban elkezdtünk dolgozni…. Természetesen ez nem a felkészültségünknek volt köszönhető, hanem annak, hogy akkoriban ha Írországban egy kellemes délután céltalanul lődörögtél az utcán, akkor élelmes cégvezetők azonnal berángattak a cégükhöz, és el-activityzték, hogy ott kellene dolgozni, akkora munkaerő hiány volt, a “Kelta Tigris” nevű, Ír gazdasági szárnyalásnak köszönhetően.

Azért a már Írországban éldegélő volt szomszédtól, és a családjuktól mégiscsak rengeteg segítséget kaptunk, például szállást pár napra, ugyanis kiderült, hogy az indulo tökénk jelentős része elment üzemanyagra, igy nem maradt pénzünk albérletre, meg forditottak sokat, mert mint az is kiderült, hogy itt nem beszélnek sehol magyarul, illetve megmutatták a és regisztráltak a különböző munkakereső irodákban…….

…és itt meg kell említeni még egy magyar hölgyet, aki a masodik napunkon meghallotta, hogy magyarul beszélünk, és ismeretlenül adott kölcsön a a kalandjaink meghallgatása után, egy igen jelentős összeget, ami akkori viszonylatban készpénz formájában mar nagyobb távolságról is jól látszott, akár szabad szemmel is…

Az első komolyabb fizetesnél igen nagy lakomát csaptunk, a vegetás-olcsósonkas vajaskenyerből, amihez pezsgős pohárból ittuk a csapvizet…. 😀

Tip-top egy sziget, ezt tudom mondani…..

na jooooooo lehet, hogy néha esik az eső, de talán ezért zöld…. 🙂

Az érkezés óta sok-sok minden történt …új szerelmek, új barátok, új kalandok…… eljutottam olyan helyekre, ahova előtte annyi pénzem nem volt, hogy egy útikönyvet vegyek róla, vagy például úsztam Mauritiuson delfinnel, amit előtte csak az Ablak-Zsiráfban láttam a “D” betűnél, de lesz történet többek közt: Haiti kötél-csúszdáról, San Diegoi fókákról, Nagasaki múzeumáról, és még sok másról is.

Mivel már kisgyerek koromban is szerettem felfedezni a világot, és ezért ha csak a ház köré engedtek le játszani, akkor azért biztos, hogy elkalandoztam a 2 utcával távolabb lévő játszótérre is.

Azóta, még távolabbi helyekre csavarogtam el, olyan “Világcsavargók” kalandjaira és élményeire irigykedve, akik bejárták az egész földet, például Magellán, Kolumbusz, Piszkos Fred, Fülig Jimmy, vagy egyik legnagyobb magyar utazója Frei Tamás.

Eddig közel 50 országban jártam és ezen országok több-száz városban.

Ezen országok és városokben történt utzásaimról, kalandjaimról fog szólni (eleinte) az oldal,a lehetőségeimhez mérten és elképzeléseim alapján: könnyed, szórakoztató formában…

Tehát ezeket a kalandokat szeretném megosztani Veletek…

Természetesen az alap-helyzetből kiindulva -talán- picit több lesz az Ír és a magyar kalandok sokasága, de ígérem: lesz sok izgalmas, egzotikus helyszín is.

Jó szórakozást kívánok

Azori szigetek, São Miguel, Portugália. 2. rész.

2022 junius 11 – 17. Éttermek, tehenek és delfinek, emberek a forróvízben… legenda vagy valóság Az első részben “megérkeztünk” az Azori szigetek Sao Miguel nevű tündéri kis szigetére, és az ismerkedésen estünk túl. Folytassuk hát a kalandokat. A tények és legendák szigete: “Több a tehén mint az ember” A delfinek elött jöjjenek a tehenek.A tervezgetések közepette elérkeztünk egy olyan ponthoz, ami Csabinak és nekem is nagyon kedvesnek és kellemesnek tűnő, szinte...

Azori szigetek, São Miguel, Portugália. 1. rész.

2022 junius 11 – 17. Megérkezés az Azori szigetek egyik gyöngyszemére A repülés a TAP Portugál légitársasággal, akikkel egyszer már majdnem elutaztam Mexikóba, de az egy másik történet, hogy miért nem mentünk oda A pár napos lisszaboni kirándulás után irány a nagy kaland, az Azori szigetek egyik szigete.A Portugál TAP légitársasággal érkeztünk Lisszabonból, amit először használtam. A becsekkolási folyamat mondhatni izgalmas volt, már csak azért is mert nekem a telefonról az applikációból...

Országváltó – Írország 4.rész

Az országváltó Írország eddigi részekből megismertük a legfontosabb lépéseket, amelyek az Írországba költözés elengedhetettlen velejárói.A visszajelzések alapján azt írtátok, hogy részletes és szinte minden részletre kiterjedő bemutatás volt.Ugyanakkor azt is írtátok, hogy ez mind szép és jó, na de egy nagyon lényeges pont nincs benne. Konkrétan:Oszt édes öcsém…  Mi a matek? Mennyi az annyi? Mi a guba? Mondjad a számokat”…Tehát ebben a részben a bevétel, de még inkább a kiadási oldalt...

Dublinba is minden nap jár majd a MALÉV új csúcsrepülőgépe.

Május 1-től újra indul a Malév csúcsgépe a Boeing ST749-es, ami a szokásos 3,5 órás út helyett már 42 perc alatt teszi meg a Dublin – Budapest távolságot. Több úticél a jövőben A magyar légitársaság Írország mellett Lapföldre és az óceánon túlra is indít majd új gépeket az év második felében. Olcsó és hatékony A dublini út fix ára 25 euró lesz, amit az ügyvezető szerint 2030-ig nem is fognak emelni. “régóta nagy álmunk volt egy gyors és olcsó járat indítása amivel hozzájárulhatunk a külföldi...

Az Ír kastély.

Írországban járva-kelve, túrázgatva azt fogod látni, hogy a szinte végtelen zöld mezők, amelyek mintegy megfagyott tenger módjára hullámoznak, és összeérnek az olykor ragyogóan kék, olykor borongósan szürke  éggel, mindenfelé kastélyok vannak.Így elsőre talán azt gondolnánk, hogy egy kissé túltolt, és írói képekkel és túlzásokkal vastagon tüzdelt kép, ám ugyanakkor, akik jártak már a vidéki Írországban, azok tudják, hogy ez valóban így van.Ezen kastélyok egy része manapság szállodaként üzemel...

Írország híres helye: Bally…..

….a hely melynek a neve: Bally…….. Ha Írországban jártodban-keltedben esetleg eltévednél, biztos lehetsz benne, hogy a helyiek készséggel segíteni fognak…. Vegyünk egy példát: Mondjuk nagy felfedezésben, túrázásban vagy a hegyekben, vagy a tenger parton, biciklivel , autoval , gyalog, motorral …… és eltévedsz…. mitöbb… a szállásod pontos helyét is elfelejted, csak annyi jut eszedbe, hogy valami Bally…… akármi. Nos ekkor több dologban...

Pontos idő variálás, óraátállítás

A pontos idő fogalma nem egyszerű.: 17. században merült fel először tudományos berkekben, hogy érdemes lenne valamit kitalálni arra, hogy mennyi a pontos idő. A greenwich-i értelemben vett időszámítást 1675-ben vezették be, ám mivel minden országnak saját joga eldönteni, hogy melyik időzónához tartozzon, páran egészen érdekes zónába kerültek. –Elméletileg minden időzónát hosszúsági körök szerint határolják be, a valóságban azonban politikai okokból az országhatárokhoz igazítják őket...

Amikor az Ír kocsma (PUB) mentette meg az Ír gazdaságot

A kocsma, mint bank vagy pénzintézet. Tudtátok, hogy volt az ír történelemben, ráadásul nem is túl rég, amikor a munkások nem a bankba vitték a fizetésüket, hanem a kocsmába ? ……..izé…. Mármint nem úúúúúúúúgy….. Hanem rendesen, mintha egy valódi pénzintézet lenne…… Az egész úgy kezdődött, hogy volt egy fél év, amikor az ír kocsmák az átlagosnál is nagyobb szerepet játszottak az írek életében, konkrétan megmentették az ország gazdaságát az összeomlástól...

Az Ír ünnep

Az Ír ünnep Az ünnepek, mint jellemzően minden ország ünnepei vagy vallási alapú, vagy jelentős történelmi eseményen alapulnak. Az Ír történelem igen zajos volt. Leginkább a szomszéd szigettel való torzsalkodása határozta meg, mivel egy időben ideiglenesen angol fennhatóság alatt is volt az ország….  Csekély évig… ennek fényében nem sok mit szoktak ünnepelni… Amúgy ha az Ír történelem kerül szóba, akkor olyan szavakkal fogunk találkozni, mint a kelták, vikingek  druidák…...

Extrém helyek a Föld körül 2. rész

Extrém helyek a Föld körül, ami nem kezdő kalandoroknak való Az elöző részben, amit itt tudsz elolvasni, ha esetleg lemaradtál volna róla, olyan extrém helyek voltak bemutatva, ahova a Természet (igen, nagy “T”) állított fel határokat és akadályokat. Legmagasabb, legmélyebb, leghidegebb…….stb. Ez a második rész, ami az első utáni, többségében olyan helyek, helyszínek következnek, ami a jó öreg emberiségnek köszönhetően nem éppen a legbarátságosabb nyaralási, pihenési cél...