Singapore, Szingapúr

Home » Singapore, Szingapúr

Loading

Singapore, Szingapúr Ázsia-túra 1. rész

2018.12.18. – 12.21.

Hosszas szervezés után, Dublini indulással nekikezdtünk az Ázsia-túrának. A “hosszas” jelző nem a bonyolultság miatt volt, hanem mert majdnem egy évvel az utazás kezdete előtt elkezdődött a keresgetés, így igen olcsón lehetett kihozni.

(Ha érdekel pár részlet olvasd el az Ázsia túra összefoglalását -10. rész).

A dublini indulást és a frankfurti átszállást kihagyom, mert abban nem sok érdekesség volt. Az átszállás után a Szingapúri légitársaság remek választás volt, pompás ételek, normális láb távolságok és nagyon kedves kiszolgálás. (Erről szintén az összefoglalóban bővebben olvashatsz.)

A megérkezést nagyon vártuk, részben, mert Csabi barátunkkal találkoztunk ismét, aki Kanadában lakik, és a világ, különböző pontjaira szervezünk közös nyaralásokat, részben pedig azért mert tudtuk, hogy akkoriban fogják éppen átadni a világ legpuccosabb, legfuturisztikusabb, legpompásabb repülőterét. Hogy-hogy nem, erről pont lemaradtunk, mert még nem készült el, így a pompa helyett amolyan félig építési, félig egy üres plázára emlékeztető területen botorkáltunk. Hogy is szokták mondani?  “Nem kell mindig jól járni”. 😊

Természetesen mi nem a csili-vili negyedben foglaltunk szállást, hanem kissé messzebb a belvárostól, pár metró megállónyira egy jóra értékelt hotelben. A közel 20 órás utazás után jól esett – volna – lepihenni. Szerencsére az utcáról nem igen szűrődött be se zaj, se lárma, se fény az ablakokon. Ezt valószínűleg az a tény is segítette, hogy a szobákon NEM volt ablak. 

20181220_115120

A jól megérdemelt pihenés helyett inkább mentünk kalandozni, és várost felfedezni. Érdekes volt a kultúrák találkozását látni. A város igen változatos és összetett.  Van többek között az indiai negyed, ahol leginkább templomok és helyi éttermek vannak. A kínai negyed, ahol a piac(ok) a fő irányvonal, ahol igazából BÁRMIT megvásárolhatsz, az ázsiai dísztárgyaktól kezdve a különböző ázsiai gyümölcsökön keresztül a legkülönbözőbb márkájú ruhákig. (Bármilyen márka logóját rá tudják barkácsolni akármilyen ruhára.)

20181219_150614

És persze van a belvárosi üveg palotás-toronyházas negyed a nagy, puccos irodaházakkal és a mindenki által ismert ” hajós-kalyiba” is itt van… igen… aminek a tetején van egy medence. Ezen kívül van jó pár park, ami valóban pompás, főleg este kivilágítva.

Többek között a leghíresebb a Gardens by the Bay. Fantasztikus látvány nyújt, akár már messziről is. 

20181220_203931

Ha Singapore Szingapúr-ba látogatsz, és nyitott vagy a különböző kultúrák gasztronómiájára, akkor az egyik legjobb helyen jársz. Megtapasztalhatsz igen érdekes dolgokat.  Az egyik nap például, miután kitaláltuk, hogy táplálkozzunk valami nagyon helyit, be is mentünk egy indiai …. hmmmm…. talán étterembe… rövid activity – mutogatás után rendeltünk valamit, amire mi is igen kíváncsiak voltunk, hiszen nem beszélünk indiaiul, viszont ők meg angolul és magyarul nem beszéltek. A mutogatás eredménye: 2 curry-s csirke, ami úgy nézett ki, mintha a csirkét kalapáccsal verték volna agyon, és banánlevélen tálalva, a helyi szokás szerint kézzel fogyasztva…. Illetve adtak valamit, ami eleinte szín húsnak tűnt, habár kiderült, hogy a látszat néha csal, mert valami állat valamilyen  nyálkás – nyúlós mócsingos alkatrésze volt. Pislogtam is, mint egy IKARUS féklámpa, miután megkóstoltam. Meg szerencse, hogy volt nálunk jäger – whiskey – vodka kombó, szétcsapatni a gasztronómiai melle-futást. Később ettünk egy úgynevezett pizzát, ami lapos es inkább naan-bread alapú volt, viszont ízre fincsi.

IMG_7136

A helyi táplálkozásunk alapját egyébként a kókusz héjban felszolgált, kókusztejből készült kókuszfagyi, a fent már részletezett alkoholos folyadék alkotta, illetve a nagyobb pékségekben kapható, olykor még meleg péksütemények. 

20181220_151650

Elmentünk még egy igen drága, ellenben nagyon gagyi vidámparkba, az konkrétan pénzkidobás volt, erről inkább nem is ejtenek több szót, maximum csak a nevét árulom el: Sentosa sziget. Lehet, hogy ezzel sokan nem fognak egyetérteni, de a mi tapasztalataink alapján ez ennyit abszolút nem ért, főleg ha összehasonlítjuk, az Orlandói Universal Stúdióval, vagy akár a Salou Port Aventura parkkal. Ugyanis ha valami izgalmas dolgot ki szeretett volna próbálni az ember, akkor mindenért, külön kellett fizetni. Ergo a jegy ára a helyszínre való eljutást biztosította és a szájtátását a sziget egész területén, ami nem volt egy nagy összeg, de összességében, ha jól szeretnéd érezni magad, és amit csak lehet kipróbálni, akkor a gatyádat is ott fogod hagyni.  Ami viszont nagyon tetszett nekünk, hogy a kisvasút megállója, ami a szigetre ment, az egy hatalmas plázán keresztül vezetett. Ez még nem is lenne annyira meglepő, de ez egyben az egyik metró végállomása is volt. Itt ezért pislogtunk, amikor kiszálltunk a metróból, vajon hova is érkeztünk, hiszen nem a megszokott látvány fogadta az embert.

Singapore Szingapúr-ban sörözni nem nagyon kell, mert nem szégyenlősek, amikor a számlát írjak, ugyanis 2 korsó sör, és egy koktél 45 dollár 50 cent. Pislogtunk, is mint pocok a nullás lisztben, amikor hozták a számlát ezekkel a számokkal. Szerintem aznap este velünk fizetették ki a csehó havi bérleti díját.

20181220_214851

Természetesen nem hagytuk ki az esti lézershow-t sem, ami a Marina Bay Stand öbölből játszottak. Amit furcsálltunk, hogy bárkit megkérdeztünk hol érdemes elhelyezkedni, ahol a legjobb a kilátás, senki nem tudott választ adni rá. Mindenesetre az ösztöneinkre hallgatva egész jó helyet sikerült találnunk. Utána felmentünk a medencés ház tetejére, ahol remek panoráma várt (aránylag) megfizethető árakkal. Különösen a már említett büfé-kocsma után. Ami érdekesség volt, hogy a belépőből – már nem emlékszek pontosan, hogy mekkora – kedvezményt kaptunk, ha bizonyítani tudtad, hogy a Szingapúr légitársasággal érkeztél. Természetesen nálunk nem volt ott a repülőjegy, de egy visszaigazolt email is tökéletes volt bemutatásra. Ez azért jól esett, hiszen mint említettem Szingapúr Ázsia egyik legdrágább helyszíne, ami szinte vetekedik bármilyen drága Európai ország áraival.

Amit érdemes megjegyezni a decemberi szingapúri utazás szervezéséhez, hogy napközben igen meleg van, amit természetesen folytonos folyadékbevitellel próbálsz pótolni, és a páratartalom is nagyon magas. Ennek eredménye, hogy a tusolás után, miután próbálsz megtörölközni, sosem tudhatod biztosan, hogy MÉG nem törölköztél meg tökéletesen, vagy MÁR leizzadtál. Tehát a napközbeni programokat, amiből az ország méreteihez képest igen nagy választékot lehet találni, érdemes úgy szervezni, hogy tudjuk: magas a hőmérséklet, és magas a páratartalom, tehát egy esetleges váltó pólót érdemes bedobni a hátizsákba. Viszont az esték kimondottan kellemes, szellős, hőmérséklettel adnak nagyon kellemes hátteret a csodálatosan kivilágított város megtekintéséhez. 

20181220_212207

Összegezve nekünk tetszett Singapore Szingapúr, de a sok utána olvasáskor jó lett volna, ha valaki megemlíti, hogy inkább késő délután indulj neki a városnak, mert minden sokáig nyitva van, és a hőmérséklet is kedvezőbb, valamint nem utolsó sorban akkor indul az élet. Mi talán ott rontottuk el, hogy megérkezésünk után egyből beindultunk a városba, de sajna este kidőltünk így az első este lecsóba ment. Jobb lett volna, ha lefekszünk aludni, és csak későn indulunk be a városba és akkor talán egyik este belefért volna az éjszakai szafari is, ami mindenkinek nagy álma volt. Remélem, lesz, aki majd elmeséli miről maradtunk le.

Az Ázsiai túra következő állomása – Thaiföld, Kho Samui

1 comment